— A férjed nélküled is meg tudja ünnepelni a születésnapját. Menj inkább, és fogadd a lányomat — jelentette ki pimaszul az anyós.
Viktória lassan felemelte a tekintetét a színes ajándékdobozokról, amelyeket éppen sorba tett az asztalon. Az ajtóban Evelina Markovna állt, drága, burgundi vörös ruhában.
— Elnézést, HOGYAN? — süllyesztette le a selyemszalagot, amellyel épp Avgyij fő ajándékát akarta átkötni.
— Süketszűz vagy? Milánám ma este érkezik Dubajból. Ki kell menned a Domogyedovóhoz, elhozni, hazavinni, segíteni kipakolni. Avgyij remekül elvan a te ostoba meglepetéseid nélkül is.
Viktória lassan felállt. Négy év házasság alatt hozzászokott Evelina Markovna módszereihez, de ilyet még nem tapasztalt.
— Evelina Markovna, holnap van Avgyij harmincötödik születésnapja. Fél éve szervezem az ünnepet. Lefoglaltam egy asztalt a kedvenc éttermében, meghívtam a barátait, akiket évek óta nem látott…
— LE FOGOD MONDANI — legyintett az anyós vastag aranygyűrűs kezével. — Milána fontosabb a te butaságaidnál. Három hónapja nem volt itthon, hiányzunk neki.
— De én nem vagyok sofőr, és nem vagyok szolga! Milánának van férje, Rostiszlav menjen érte!
Evelina Markovna összeszűkítette a szemét, bordó rúzsa gúnyos mosolyra húzódott.
— Rostiszlav elfoglalt. Fontos üzletet intéz. Te meg mit csinálsz, ami hasznos? Otthon ülsz, és a fiam pénzét költöd mindenféle kacatra. Legalább egyszer az életben légy hasznára a családnak!
— Dolgozom! — háborodott fel Viktória. — Saját virágstúdióm van, tizenkét alkalmazottal!
— Virágocskákat árulsz — legyintett ismét az anyós. — Az nem munka, hanem felszínes háziasszonyos hobbizás. Az igazi munka az, amikor milliós szerződéseket írnak alá, mint az én elhunyt férjem, vagy most Avgyij.
Viktória ökölbe szorította a kezét. A mellkasában forró, fojtogató düh gyűlt össze.
— Avgyij tud erről a „kérésről”?