„Így mindkettőnknek egyszerűbb lesz” — mondta Márk hátra sem pillantva, ajtót csukva távozott, Emese ott maradt egyedül

— Anyám szerint, ha most már pénzed van, akkor mindent helyre lehet hozni — jegyezte meg fanyarul az exférj.
Emese lassan odatette a nevét az utolsó iratra, majd kimerülten hátradőlt. Olyan súllyal nehezedett rá a fáradtság, hogy még a síráshoz sem maradt benne erő. Nem kavargott benne indulat, csak tompa üresség. A közjegyző közben összerendezte a papírokat, felsorolt néhány határidőt és formaságot, de a szavai mintha távolról érkeztek volna. A folyamat lezárult.
Márk mellette foglalt helyet, közönyösen görgette a telefonját, mintha csupán egy csekket jött volna befizetni, nem pedig öt év közös életet lezárni. Amikor a hivatalnok kimondta, hogy a házasságot hivatalosan felbontották, a férfi azonnal felállt. Egy futó biccentést intézett Emese felé, majd az ajtóhoz lépett.
— Így mindkettőnknek egyszerűbb lesz — mondta hátra sem pillantva.
Az ajtó halkan becsukódott mögötte. Emese ott maradt az irodában, egyedül. Öt esztendő húsz perc alatt semmivé foszlott.