Kinga Papp épp csak lecsukta a laptop fedelét – az aktuális projekt le volt adva, végre kifújhatta magát. Nyújtózott egyet, egy csésze teáról és csöndről ábrándozva, amikor az ajtó hirtelen kivágódott. A férje állt a küszöbön, arca feszült, a kezében vastag, kék dosszié.
– Anyám ezt neked küldte – nyújtotta felé, olyan hangsúllyal, mintha valami egészen hétköznapi dologról lenne szó.
Kinga lassan átvette, nem értve semmit. Kinyitotta – gondosan összetűzött, kinyomtatott lapok, táblázatokkal. Reggeli, ebéd, vacsora. Egy teljes hétre előre. Receptek, bevásárlólista, még a tálalás pontos időpontja is.
– Ez meg micsoda? – a hangja jóval halkabban csendült, mint szerette volna.
– Anyu összeállította a menüt. Innentől ezen a szerint fogsz főzni.
Olyan nyugodtan mondta, mintha az időjárásról csevegne. Kinga hátán végigfutott a hideg.
– Ezt most komolyan gondolod? – igyekezett egyenletes hangon beszélni. – Én is dolgozom, nincs bejárónőnk. És ha lenne se… anyukádnak akkor sem lenne joga…
– Csak azt akarja, hogy rendesen étkezzek – vágott közbe. – Tudod, hogy gyomorhurutom van.
Kinga úgy szorította a dossziét, hogy a lapok összegyűrődtek.
– Azért van gyomorhurutod, mert a munkahelyeden zabálod a gyorskaját, nem azért, mert én rosszul főzök.
– Ne csináld a fesztivált – legyintett. – Csak tartsd magad ahhoz, ami le van írva.
Sarkon fordult, és bement a szobába, otthagyva őt a kék mappával a kezében. Kinga lassan lehuppant egy székre. Egyetlen gondolat zakatolt a fejében: „Már itt, a saját konyhámban is ő dirigál?”
Tíz perc múlva felhívta a barátnőjét.
– Képzeld el, most adták át az útmutatót, hogyan kell etetnem a férjemet – a hangja remegett.
– Ne mondod… – a vonal másik végén felnevetett a barátnő. – Te most egy óvodással házasodtál össze?
– Rosszabb. Anyuci kisfiával.
Kinga a konyhaasztalra hajította a dossziét. Belül forrt benne minden. De ami igazán rémisztő volt, az nem ez. Hanem az, hogy pontosan tudta: ez még csak a kezdet.
Eltelt egy hét a „dossziés incidens” óta. A kék mappát azóta sem nyitotta ki, hanem betolta a konyhaszekrény legtávolabbi sarkába. Úgy főzött, mint addig – gyorsan, egyszerűen, munka és házimunka közé beékelve.
Szombat reggel, miközben kettesben kortyolgatták a kávét, éles csengés hasított a lakásba.
– Ki a fene jön ilyenkor? – morogta a férje, miközben kiment ajtót nyitni.
Kinga meghallotta az ismerős hangot, és egyszerűen megdermedt.
– Szervusz, kisfiam! Épp erre jártam, gondoltam, beugrom megnézni, mi újság!
Az anyós, Erzsébet Kovács már a folyosón húzta le a csizmáját. A kezében hatalmas szatyor, valami nehézzel telepakolva.
– Kinga Papp, te meg miért nem kötényben vagy? – ez volt az első mondata, ahogy belépett a konyhába.
Kinga öklei önkéntelenül összeszorultak.
– Jó reggelt, Erzsébet Kovács. Nem számítottunk önre…
– Nem is szóltam előre – mosolygott az anyós. – A váratlan ellenőrzés a legőszintébb.
Határozott léptekkel bevonult a konyhába, és csattanással az asztalra ejtette a szatyrot.
– Hoztam nektek befőtteket, savanyúságot. Bár… – végigmérte a helyiséget – ítélve a kuplerájról, nektek mostanában nem igen jut idő az ilyesmire.
Kinga végignézett a konyhán: üres mosogató, letörölt tűzhely, az asztalon egyetlen csésze.
– Nálunk minden rendben, anya – szólt közbe a férje.
– Tényleg? – az anyós odalépett a szekrényhez, végighúzta az ujját a felső polcon, aztán megmutatta a poros ujjbegyet. – Ezt nevezed te rendnek?
Kinga hirtelen felpattant.
– Erzsébet Kovács, ha ennyire nincs ínyére, ahogy én rendben tartom a lakást, szívesen rendelek önnek takarítószolgálatot. Természetesen az ön költségére.
Egy pillanatra megfagyott a levegő a konyhában. A férj köhécselt egyet. Az anyós arca elvörösödött.
– Kisfiam, hallod, hogyan beszél velem a feleséged?
– Kinga… – kezdte a férje.
– Nem, most te figyelj rám – vágott a szavába Kinga. – Ugyanúgy dolgozom, mint te, a hitel felét én fizetem, és idejönnek hozzám szemlét tartani?
Erzsébet Kovács hirtelen elmosolyodott.
– Drágám, az én időmben egy tisztességes feleség makulátlan otthont vezetett, és rendes, háromfogásos ebéddel várta a férjét.
– Az ön idejében, Erzsébet Kovács, a feleségek nem fizettek lakáshitelt és nem húztak le napi tíz órát munkában – válaszolta Kinga hidegen.
A férje hirtelen felugrott.
– Elég legyen! Anyu vendégségbe jött, ti meg itt balhéztok. Kinga, kérj bocsánatot.
Kinga ránézett, aztán az anyósára, aki már a hozott borscsot mert ki a tányérokba, mintha semmi sem történt volna.
– Rendben – mondta végül halkan. – Elnézést, Erzsébet Kovács. Megyek, és „rendet rakok”.
Kiment a konyhából, a keze még mindig remegett. A hálószobában becsukta maga mögött az ajtót, és nekidőlt. A konyha felől nevetés és kanalak csörgése szűrődött be.
Megrezdült a telefon a zsebében. Üzenet a barátnőtől:
„Na, milyen a szabadnapod?”
Kinga lassan bepötyögte a választ:
„Épp most világosítottak fel, hogy rossz feleség vagyok. Nálad mi újság?”
Tudta, hogy ez még mindig csak az első felvonás. De a következő „ellenőrzést” már nem fogja szó nélkül hagyni.
Két hét viszonylagos nyugalomban telt el. Kinga kezdte elhinni, hogy a dosszié és az anyós-látogatás tényleg lezárult ügy. Aztán szerda este megcsörrent a férje telefonja. Ő kiállt az erkélyre beszélni, de a vékony üvegen át is áthallatszottak a foszlányok.
– Igen, anya, át fogom utalni… Nem, nem fog tiltakozni… Persze, értem…
Amikor visszajött, az arca megint feszült volt.
– Mi történt? – kérdezte Kinga, félretolva a könyvet.