Eltelt fél év. Eszter Takács a konditerem tükrével szemben állt, és alig hitt a szemének. Honnan kerültek ezek az izmok a karjára? És tényleg mindig ilyen karcsú volt a dereka?
– Eszter, ma iszonyúan jól nézel ki! – kiáltott oda edzője, Zsófia Antal. – Mínusz tizenkét kiló… ez már a csillagos ég!
– Ugyan már…
– Komolyan mondom! Na és hogy haladsz az angollal?
– Azt hiszem, elég jól. Az Elementary szintet már végigcsináltam.
Otthon Eszter bekapcsolta a laptopot, és megnyitotta az aktuális leckét. A monitoron megjelent tanárnő barátságosan rámosolygott:
– Today we will learn about job interviews…
Állásinterjúk. Igen, ideje volt munkahelyet váltani. A könyvelésen a főnöknő nap mint nap a fizetéseken meg a válságon siránkozott, Eszter viszont már rég kinőtte ezt a posványszagot árasztó irodát.
Megnyitotta az állásportált. Értékesítési menedzser, irodavezető, recepciós… Várjunk csak. „Vezetői asszisztens IT-cégnél. Angol nyelvtudás feltétel. Fizetés: 80 000 Ft-tól.”
Nyolcvanezertől! Jelenleg harmincöt ezret kapott.
– Na, vágjunk bele? – fordult a macskához.
Kevin Bodnár nyávogással reagált. Úgy tűnt, jóváhagyta a tervet.
Egy hét múlva Eszter már egy iroda tárgyalójában ült, szemben a fiatal ügyvezetővel. Új kosztüm volt rajta, frissen vágott frizura, hibátlan manikűr.
– So, tell me about yourself – szólalt meg a férfi angolul.
Eszter nem jött zavarba:
– I finished college and worked as an accountant. Now I want to develop in a new position.
– Great! You know, I need someone who is not afraid of challenges.
– I’m not afraid.
És most ez tényleg így is volt. A régi Eszter mindentől rettegett – a főnökétől, az anyósjelölttől, még az eladóktól is a boltban. Az új Eszter már megtanult nemet mondani, és kiállni a saját véleménye mellett.
Fel is vették. Az első nap a kollégák kíváncsian méregették.
– Melyik területről jöttél?
– Könyvelés.
– Hűha. Miért akartál váltani?
Eszter elmosolyodott, és a vállát vonogatta:
– Valami többre vágytam.
Többre. Régebben a legnagyobb álma a biztos állás és a csendes családi élet volt. Most már világot akart hódítani.
Esténként spanyolt tanult, pszichológiakönyveket olvasott, kiállításokra járt. Hétvégén színház, mozi, találkozók új ismerősökkel.
– Eszter, teljesen kicseréltek – jegyezte meg az anyukája a telefonban. – Régen állandóan otthon kuksoltál.
– Régen nem maradt időm magamra… az életemre.
– És az a fiú, Milán Somogyi… Nem kéne megpróbálni kibékülni vele?
Eszter felnevetett:
– Anya, miért is akarnék visszalépni?
Már tényleg nem értette, mit látott valaha benne. Egy döntésképtelen, anyja szavára váró fiúcska, aki még arra sem volt képes, hogy megvédje a saját szerelmét. Undorító.
Egy év múlva Eszter vett egy garzont a belvárosban. Kicsi volt, de az övé. Felújította, szép bútorokat választott, képeket akasztott a falra.
A munkahelyén előléptették projektmenedzserré. A fizetése százhúszezer forintra emelkedett.
– Jól áll neked a siker – mondta neki egy céges bulin a kollégája, László Fenyő.
– Köszönöm.
– Mit szólnál, ha a hétvégén elmennénk valahová? Csak ketten.
Eszter alaposan végigmérte. Jóvágású, okos, önálló férfi. Róla biztosan nem az jutott eszébe, hogy engedélyt kérne az anyukájától bármihez.
– Benne vagyok.
Az élete lassan sínre került. Esténként azonban néha még eszébe jutott Erzsébet Németh, és ilyenkor elmosolyodott. Vajon mit szólna hozzá, ha most látná?
Eszter Takács megigazította a zakóját, és belépett a hotel konferenciatermébe.