– Nem fogja elhinni. A nagybátyámmal van egy kis asztalosműhelyünk. Nem nagy cég, de a városban elég jó hírünk van. Csak igazi, tömör fával dolgozunk. Én pedig azért jöttem, hogy megnézzem azt a telket, amit felajánlottak nekünk megvételre. Illetve… a nagybátyám már meg is vette – úgy, hogy még életében nem látta.
Amikor megérkeztek Anna Nagy városi lakásához, felmentek az emeletre, ő pedig a zárba dugta a kulcsot. Az ajtó engedelmesen kinyílt. Maga sem értette, miért nem csengetett be előtte – egyszerűen csak belépett. Átlépte a küszöböt… és abban a pillanatban minden világossá vált számára.
A folyosó közepén szanaszét hevertek Tibor Nagy cipői. Nem messze tőlük egy női magassarkú cipőpár.
Tibor Nagy pedig, derekán egy törölközővel, pezsgősüveggel a kezében éppen a szoba felé tartott.
– Anna?.. Te meg… hogy kerülsz ide?
Majdnem kiejtette a pezsgőt a kezéből.
– Hogyhogy hogy? Hol vannak az albérlők? És te mit keresel a lakásomban?
– Az albérlők? Hát elköltöztek, természetesen. Nekem is kell valahol laknom!
– Ennek meg mi köze az én lakásomhoz?
– Tulajdonképpen ez az én lakásom is!
– Mégis milyen alapon képzeled ezt?
– Tíz évig éltünk együtt! Akkor nekem nem jár egy saját kis zug sem?
– Nem fogod elhinni, de nem jár!
Anna belépett a szobába. Az ágyról riadtan felpattant egy fiatal nő.
– Tiborom! Ki ez?!
Anna a kezébe nyomta a nő ruháit.
– Tűnjenek el a lakásomból! És vigyék magukkal Tibort is!
– Tessék? Ez Tibor lakása! Tibor? Te átvertél? Én meg, a szerencsétlen… még pezsgőt is vettem neked!
A nő kapkodva magára szedte a ruháit, és kivágtatott a lakásból. Tibor lehuppant a kanapéra.
– Innen én nem megyek sehová. Ha vissza akartál szerezni, valami eredetibbet kellett volna kitalálnod. Azt hiszed, nem látom, hogy könyörögni jöttél? Egyébként… ki ez a fickó veled?
Végigmérte Péter Horváth-ot, tetőtől talpig, fagyos pillantással. Péter elmosolyodott:
– Biztonsági szolgálat. Öt perced van összekapkodni a cuccaidat, utána hirtelen eszembe jut, hogy tizenöt évig bokszoltam.
Anna kiment a konyhába. Tisztában volt vele, hogy nem elegáns más férfi erejére támaszkodnia, mégis: egyedül semmi esélye nem lett volna Tiborral szemben.
Néhány perc múlva olyan hanggal csapódott be a bejárati ajtó, hogy beleremegett a lakás. Péter lépett be a konyhába, közben telefonált, és lediktálta Anna címét.
– Várnunk kell egy kicsit. Mindjárt jönnek, kicserélik a zárakat.
– Köszönöm, Péter. Fogalmam sincs, mi lett volna nélküled. Mintha a sors sodort volna az utamba!
– Anna, megbeszéltük, hogy tegeződünk…
– Ó, bocsánat, teljesen kiment a fejemből…
Péter úgy nézett rá erre, hogy Anna zavarba jött, és elpirult.
Eltelt három év.
Tímea Szabó és Anna teáztak. Tímea körbepillantott.
– Hát, drága barátnőm, neked aztán sikerült révbe érned… Micsoda palotát húzott fel neked a férjed!
– Az igazság az, hogy… Péter tényleg mindent értünk csinál.
– Ez fantasztikus!
Tímea megfordult, és elidőzött a gyerekek portréján, amelyet Anna már jó ideje befejezett.
– Figyelj csak… te tudnál… szóval… engem is megfesteni?
– Tímea! Hogyne tudnálak! Most már rengeteg szabadidőm van!
Tímea meglepetten nézett Annára.
– Te most… komolyan mondod? Erre gondolok, ugye?
– Igen… Nem is tudom, hogyan hozzam szóba Péternél. Két hónapja már…
Azt sem vette észre, hogy a férje egy perccel korábban belépett, és az utolsó szóig mindent hallott. Csak azt érezte, hogy erős karok emelik ki a székből, és forgatják vele körbe a házban.
– Fiút akarok! Meg kislányt is! Végre igazi, nagy családunk lesz!