A kimondott gyanú azonban nem múlt el nyomtalanul. Márk hiába próbálta elhessegetni apja célzásait, azok makacsul visszhangoztak a fejében. Esténként, amikor Eszter altatni vitte Benedeket, ő még sokáig ott maradt a gyerekszobában. Figyelte a kisfiú arcát, majd elővette a saját gyerekkori fényképeit, és újra meg újra összevetette őket. Az orr formája stimmelt – legalábbis szerinte. De a szemek… Talán csak belemagyarázza? Vagy tényleg más?
Az éjszakái zaklatottá váltak. Hosszú percekig bámulta a plafont, forgolódott, a takarót lerúgta magáról. Ha végre elszenderedett, nyugtalan álmok gyötörték: Eszter egy idegen férfi oldalán, ismerősök összesúgnak a háta mögött, gúnyos nevetés mindenütt.
— Olyan különös vagy mostanában — jegyezte meg Eszter egy reggel a konyhában. — Történt valami az irodában?
— Semmi különös — felelte Márk, és a tányérján lévő morzsákat kezdte tanulmányozni, nehogy a felesége szemébe kelljen néznie.
Pedig semmi sem volt rendben. Minden alkalommal, amikor Gergő felhívta, a bizonytalanság csak erősödött benne.
— Nem bántani akarlak, fiam — hajtogatta az apja. — De az igazság mindig jobb, mint a kétségek. Ma már ez nem ügy: leadsz egy mintát, és kész. Tiszta sor.
Egy este Márk hosszasan időzött a fürdőszobában. A tükör előtt állt, és saját tekintetét fürkészte.
— Megment az ész? — mormolta maga elé. — Ő a feleséged. Benedek a fiad. Miért hagyod, hogy bárki telebeszélje a fejed?
Ám egy újabb, nyugtalanító beszélgetés után mégis döntött. „Inkább fájjon az igazság, mint hogy örökké marcangoljon a kétség” — próbálta meggyőzni magát.
Megvárta azt az estét, amikor Benedek szokatlanul korán elaludt. Eszter köntösben ült a nappaliban, dolgozatokat javított a kanapén. Látszott rajta a fáradtság; az éjszakai felkelések megtették a hatásukat.
Márk leült mellé. Percekig csak a kezét tördelte, kereste a szavakat.
— Eszter… beszélnünk kellene.
A nő felpillantott a papírok fölött.
— Mondjad.
— Arra gondoltam… talán mindkettőnk nyugalma érdekében… csináltathatnánk egy apasági vizsgálatot. Csak hogy ne maradjon bennem semmi kérdőjel.
A toll kiesett Eszter ujjai közül. Néhány másodpercig szótlanul nézte a férjét. A tekintetében nem düh volt először, hanem mélységes csalódottság.
— Ez tényleg a te ötleted? Vagy Gergő beszélt rá? — kérdezte csendesen.
— Én akarom — felelte Márk, és érezte, hogy gyomra görcsbe rándul.
Eszter felállt, az ablakhoz sétált. Hosszú ideig nem szólt. Amikor végre megszólalt, háttal állt neki.
— Rendben. Csináld meg a tesztet. De jól jegyezd meg: ha belevágsz, annak következménye lesz. Választanod kell a belém vetett hited és egy laboreredmény között. Gondold át alaposan.
— Ez csak formaság, Eszter…
— Nem az — fordult meg, és a szemében könny csillant. — Ezzel azt üzened, hogy hazugnak tartasz. Hogy képes lennék megcsalni téged. Hogy megkérdőjelezed mindazt, ami kettőnk között valaha létezett.