«Aki azt követelte tőlem, hogy a gyerekemet még a születése előtt öljem meg, annak semmi joga nincs nagymamának nevezni magát» — mondta Katalin hajthatatlanul, miközben családját védte

Ez a nő kíméletlen, veszélyes és megvetendő.
Történetek

— Ők… — Gyula felpillantott az egykori feleségére. — Csak régi ismerősei anyának meg apának. Már készülnek is indulni.

Erika hol a volt férjét, hol a fiát, hol az unokáját nézte. Máté Gyula nagyapjához simulva kacarászott, Bálint átkarolta Katalint.

— Anya — szólalt meg halkan Bálint. — Írd alá a papírokat, és menj el. Most ez a legtisztességesebb, amit tehetsz.

— Ennyi minden után… ennyit tettem érted…

— Mit is tettél értem? — kérdezte keserű félmosollyal Bálint. — Minden lépésemet te akartad meghatározni? Te döntöttél a barátaimról, az egyetememről, a munkahelyemről? A veszekedéseiddel szívinfarktusba kergetted apát. Megpróbáltad megöletni a fiamat.

— Csak a javadat akartam!

— NEM! — csattant fel váratlan erővel Gyula Budai. — Csak a saját kényelmedet és dicsőségedet nézted! Azt akartad, hogy a fiad sikeres legyen, hogy legyen mivel kérkedned. Hogy a menyed gazdag családból jöjjön, hogy a te státuszod fényesebb legyen. A gyerek nem illett a nagy terveidbe, ezért el akartad tüntetni az útból!

Erika bizonytalanul feltápászkodott, mintha meginogna alatt a padló.

— Mind… mind elárultatok…

— Mi egy család vagyunk — felelte nyugodtan, de hajthatatlanul Katalin, és szorosabban magához húzta Mátét. — Valódi család. Maga pedig mérgező ember, aki mindent tönkretesz, amihez hozzáér. A papírok ott vannak az asztalon. Írja alá őket.

Erika az asztalhoz lépett. Rángatózott a keze, amikor odafirkantotta az aláírását.

— Bíróságra megyek… mindent megtámadok…

— Rajta, próbáld meg — húzta maga elé a dossziét Anna Bíró. — Nekem a legjobb ügyvédek dolgoznak. És nálam vannak a bizonyítékok az összes trükközésedről az örökséggel kapcsolatban. Mellesleg ez már büntetőügy kategória — különösen nagy értékű csalás.

Erika az ajtó felé indult, de a küszöbnél még visszafordult.

— Meg fogjátok ezt bánni…

— MENJEN! — tárta ki előtte az ajtót Katalin. — És SOHA ne jöjjön vissza ide!

Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, súlyos csend ereszkedett a lakásra. Végül Máté húzogatta meg az anyja kezét.

— Anya, ki volt az a gonosz néni?

— Senki fontos, kincsem. Csak valaki a múltból, aki többé nem jön vissza.

Egy hónappal később Katalin egy kávézóban ült Anna Bíróval. A nővér kedves, okos, melegszívű asszonynak bizonyult.

— Tudja, Erika mindig ilyen volt — sóhajtott Anna. — Már gyerekként meg volt győződve róla, hogy a világ körülötte forog. Apát az ujja köré csavarta, engem kitúrt az örökségből. Gyula húsz éven át tűrte, míg végül infarktust nem kapott.

— Most hogy van?

— Jól. Boldog, hogy nyíltan együtt lehet az unokájával. Tegnap egész nap Mátéval építőkockázott.

— És Erika?

— Eladott két szalont, abból törlesztette az adósságot. Elköltözött Debrecenbe. Azt beszélik, vett egy villát, és ott él magának, mint egy remete. A büszkesége miatt senkivel sem tartja a kapcsolatot — miután kiderült, milyen csúnyán csalt az örökséggel, mindenki elfordult tőle.

Katalin belekortyolt a teájába.

— Néha elgondolkodom… talán túlságosan keményen bántam vele?

— Drágám — tette a kezére a sajátját Anna — az a nő majdnem megölte a gyermekét. Telepumpálta magát gyógyszerekkel. A férjét azzal fenyegette, hogy kirúgatja. Maga csak megvédte a családját. És igaza volt, hogy MEGMUTATTA NEKI A HARAGJÁT. Erika ahhoz szokott, hogy mindenki meghajol előtte. Maga volt az első, aki szembeszállt vele. Joggal lehet büszke magára.

Katalin könnyebb lélekkel indult haza. A lakásban palacsinta illata lengte be a levegőt — Bálint éppen Mátét tanította sütni. Az asztalnál Gyula Budai ült, és mesét olvasott egy nagy, képes könyvből.

— Anya! — szaladt elé Máté. — Palacsintát sütünk! És Gyula papa új mesekönyvet hozott!

Katalin a karjába kapta a fiát, megcsókolta a feje búbját. Ránézett a férjére, aztán az apósára. Az ő igazi családjára. Arra a családra, amelyért végigküzdötte magát, és amelyet sikerült megóvnia.

Megcsippant a telefonja. Ismeretlen debreceni számról jött az üzenet:

„Ты разрушила мою жизнь.” — „Tönkretetted az életem.”

Katalin elmosolyodott, és egyszerűen kitörölte az üzenetet. Erika Jakab a saját életét rombolta szét. Katalin csak annyit tett, hogy nem hagyta, hogy a többiekét is tönkretegye.

— Gyere enni! — kiáltott be a konyhából Bálint. — Kihűlnek a palacsinták!

Katalin leült az asztalhoz — a saját, valódi családja közé. Ahhoz a családhoz, amelyet A HARAGJÁVAL, AZ EREJÉVEL és A HÁTRÁLÁS NÉLKÜLI KIÁLLÁSÁVAL védett meg. Van, amikor egyedül a düh képes megszabadítani a mérgező emberektől. Nem az engedelmesség, nem a könyörgés, hanem egy anya jogos, tiszta haragja, aki a gyermekét oltalmazza.

Valahol Debrecenben, egy fényűző, mégis üres villában ült egy asszony, aki a saját kegyetlensége árán mindent elveszített. Erika Jakab pontosan azt kapta, amit megérdemelt: magányt, szégyent, és annak a keserű tudatát, hogy a pénz soha nem képes bocsánatot vásárolni. Különösen akkor nem, ha valójában nincs is, amit meg kellene bocsátani.

A cikk folytatása

Életidő