— Petinek odahaza rossz sorsa van, te meg itt csatangolsz! Ráadásul még be is vagy rúgva!
Klára halványan elmosolyodott.
— Lajosról Kálmán beszélt nekem. Elmondta, miben telt a férjem élete. Különös, hogy ti is tudtatok róla.
Márta arca elfehéredett.
— Fogd be a szád! — sziszegte. — Ő igazán szeretett téged!
Klára azonban lassan megrázta a fejét. Szeretet? Hiszen igazi szerelemből nem nő ki ennyi hazugság.
Sokáig hánykolódott a gondolataiban. Egy este, amikor Peti már békésen szuszogott az ágyában, odafordult az anyósához:
— Felmegyek a városba. Keresek magamnak munkát. Petinek velem lesz jobb.
— Hagyd ezt az ostobaságot! — csattant fel Márta. — Eltemetted a férjedet, most meg a könnyű élet vonz?
Klára azonban már elhatározta magát, és ezen semmi nem változtatott.
A városban hamar összebarátkozott Zoéval, a szomszéd lányával, aki ugyanabból a faluból szökött el, mint ő. Nem sokkal később mindketten eladónőként helyezkedtek el egy selyemáru-kereskedésben.
Zoé eleven, kacér teremtés volt, pontosan tudta, miként lehet a férfiak kedvében járni. Klára ezzel szemben csendes, fegyelmezett nő benyomását keltette, mindig bánatosan csillogó szemmel.
A boltot egy Róma nevű férfi irányította, akit Zoé a „nagybátyjának” nevezett. Nem telt bele sok idő, és kiderült, hogy a rokonság csak mese volt.
— Igen, vele élek — mondta egyszer Zoé bizalmasan Klárának. — Mit tehetnék mást? Legalább biztos a megélhetésem, nem kell félnem a holnaptól.
Klára félrefordította a fejét. Nem ítélte el, nem szólt semmit, mégis sajgott benne valami.