Az anyós egyszer csak rátört, mintha ő lenne a ház úrnője, és harsányan rámordult:
— Tűnj el innen!
Ám nem sejtette, hogy végül épp neki kell majd távoznia elsőként.
Anna Kovács éppen aprócska babaruhákat simított össze, amikor megzörrent a zárban a kulcs. Hirtelen összerándult a gyomra — Ákos Mészáros ilyenkor még dolgozik, a tartalék kulcs pedig csak Katalin Némethet illette meg „ha bármi történne”. Csakhogy ő minden hétköznapot annak tekintett, és rendszeresen be is állított.
— Drága Annácska, merre vagy?
Anna lassan kilépett az előszobába, igazított egyet a pulcsin, amely már alig simult a gömbölyödő hasára. Az anyós ott állt, tele barkácsboltban vett csomagokkal, és már vetette is le a kabátját, mintha hazaérkezett volna.
— Jó napot kívánok, Katalin Németh.
— Jó nap? Mikor esteledik már! — mordult rá, és határozott léptekkel bevonult a nappaliba, végigpillantva mindenen, mintha ellenőrzést tartana. — Megint egész nap csak üldögélsz? Bezzeg mi annak idején az utolsó percig dolgoztunk!
Három év alatt Anna megtanulta: felesleges vitát nyitni. Külön élnek — végül is miért kellene számítania, mit gondol róla az anyósa?
— Festéket hoztam — jelentette ki, és már ki is pakolta a dobozokat a kanapéra. — Szép élénk kéket. Nem azt a sápadt sárga semmiséget, amit ti találtatok ki.
Anna a kupacra nézett. Ő és Ákos két héten át keresték a tökéletes árnyalatot a babaszobába, ábrándoztak róla, milyen is lesz majd…
— De hiszen már befestettük…
— Na és? Legfeljebb megcsináljátok újra — legyintett az anyós, és már a babaszoba felé indult. — Egy kisfiúhoz igazi fiús szín dukál, nem ez a meghatározhatatlan valami.
Ahogy körbenézett, összekulcsolt karjaival úgy állt ott, mint egy szigorú felügyelő.
— Borzalmas. A kiságy az ablaknál? Ez a nyuszis függöny… Ez most komolyan csecsemőnek való?
— Nekünk tetszik…
— Nekem meg nagyon nem. És az unokám sem fogja szeretni. — Katalin Németh undorral csippentette össze a függönyt. — Holnap mindent átrendezünk.
Anna némán állt. Ahogy mindig. A baba mocorgott egyet odabent, mintha ő is jelezné, hogy nem kér ebből a zsarnokoskodásból.
Amikor Ákos késő este megérkezett, Anna a konyhában fogadta. A festékesdobozok úgy sorakoztak a pultra téve, mintha valami groteszk díszítés részei lennének.
— Anyád itt járt.
— Látom… festéket hozott? Mit akar már megint?
— Át akarja festetni a babaszobát.
Ákos megdörzsölte az orrnyergét — ez nála a feszültség egyértelmű jele volt. Az anyjáról beszélni sosem volt könnyű számára.
— Talán tényleg jó ötlet lenne a kék…
— Te választottad velem együtt a sárgát.
— Igen, csak hát… — kerülte a tekintetét.