Egy hetvenéves nyugdíjas asszony minden egyes nap ugyanabba a hentesüzletbe tért be, és rendre negyven kilogramm marhahúst vásárolt. A hentes egy idő után nem bírta tovább a kíváncsiságot: követte az idős nőt, majd amit látott, annyira megdöbbentette, hogy azonnal értesítette a rendőrséget.
Az asszony apró termetű volt, kissé görnyedt háttal járt, elnyűtt kabátot viselt, és egy nyikorgó, kerekes bevásárlókocsit húzott maga után. Szinte beleolvadt a környezetbe, mintha senki sem venné észre.
– A szokásosat, negyven kiló marhát – mondta halkan minden alkalommal, miközben gondosan összehajtott bankjegyeket nyújtott át.
A hentes, egy fiatal férfi, minden nap hitetlenkedve számolta ki az adagot. Negyven kilogramm – ez majdnem fél marha. Eleinte azt gondolta, talán nagy családja van az asszonynak, esetleg vendéglőt lát el. Ám teltek a napok, múltak a hetek, és semmi sem változott.
Az idős nő alig beszélt, sosem nézett a szemébe, csak átvette a csomagokat, és eltűnt. Különös, fémes szag lengte körül, mintha vér, nyers hús és valami megmagyarázhatatlan bűz keveredett volna rajta.
A piacon hamar szárnyra kaptak a pletykák. A kofák összesúgtak:
– A fia családját eteti.
– Ugyan, biztosan kutyáknak viszi.
– Vagy titokban főz valahol…
A hentes nem adott sokat a szóbeszédre, mégis egyre jobban furdalta a kíváncsiság. Egyik este elhatározta, hogy utánajár a dolognak. Megvárta, míg az asszony kilép az üzletből, majd némi távolságot tartva a nyomába eredt.
Az öregasszony lassan haladt, de céltudatosan. A hóval borított utcákon átvágva elérte a város peremét, elhagyott garázsok mellett ment el, végül egy rég bezárt gyártelep felé fordult, amely évek óta üresen állt.
A hentes megtorpant, amikor látta, hogy a nő belép az omladozó épületbe. Húsz perc múlva az asszony újra előkerült – a csomagoknak nyoma sem volt.
Másnap minden ugyanígy zajlott. A harmadik napon a férfi már nem bírta tovább. Amint az asszony eltűnt odabent, ő is besurrant utána.
Bent furcsa szag terjengett, és tompa, nyugtalanító hangok hallatszottak. Amikor a hentes egy falrepedésen át benézett a csarnokba, a szíve majd kiugrott a helyéről. Vastag rácsok mögött négy hatalmas oroszlán ült, szemük vadul csillogott a félhomályban. A földön csontok hevertek és friss marhahúsdarabok.
A sarokban, egy kopott karosszékben ott ült az idős asszony, és szinte szeretettel suttogott:
– Nyugalom, szépségeim… hamarosan kezdődik… jönnek majd az emberek, nézni fognak…
A hentes hátratántorodott, ekkor az egyik oroszlán felordított, a hang visszhangzott az üres csarnokban. Az asszony észrevette a fiút.
– Mit keresel itt?! – sziszegte.
A férfi kirohant, és azonnal hívta a rendőrséget.
Amikor a hatóságok megérkeztek, döbbenetes igazság derült ki: az idős nő korábban zoológusként dolgozott. A bezárt állatkertből több állatot is magával vitt, hogy „megmentse” őket, ám később rájött, hogy pénzt is csinálhat belőlük.
A gyár mélyén egy rögtönzött arénát találtak, karmolásnyomokkal a falakon. Az asszony titkos oroszlánviadalokat szervezett, amelyekre tehetős nézők érkeztek, teljes titokban.