Egymás után sorolták az indokaikat, higgadt hangon magyarázva, miért gondolják úgy, hogy mindez „megérdemelt” számomra. Végül Margit Kelemen lezárta a vitát, mintha ítéletet hirdetne: Erika Dunainak biztonságra van szüksége, ezért a háznak őt kell szolgálnia. Vagyis az otthonom többé nem az enyém.
„Egy heted van” – mondta Zsolt Szalai, minden érzelem nélkül.
Az a hét nem pusztán kiköltözés volt. Gondosan megszervezett megalázás, ahol minden nap egy újabb pofonként érkezett. A hetedik napon, a búcsúztatásnak álcázott összejövetelen felálltam, hogy mondjak pár szót.
És akkor elmosolyodtam… mert hirtelen világossá vált számomra, hogy fogalmuk sincs, ki is vagyok valójában.
Meg voltak győződve róla, hogy egy szűk lakásba költözöm majd a gyerekekkel. Ehelyett a sofőröm egy városi panorámás penthouse elé vitt bennünket – egy helyre, amely évek óta a tulajdonomban állt. Léna megkérdezte, nyaralni megyünk-e. Nem szépítettem: azt feleltem, végre hazajöttünk.
Másnap reggel beléptem a Mitchell Technologies központjába. A vezetőség már várt rám. Senki nem kérdezte, miért most – csak azt, mikor kezdünk.
„Azonnal” – feleltem.
Az első lépés szinte észrevétlen volt. A Mitchell Technologies felmondta a szerződést a Brooks Marketinggel, Zsolt cégével. Ez az egyetlen megállapodás jelentette a bevételük gerincét. Néhány napon belül elindultak az elbocsátások, Zsolt jövedelme pedig gyakorlatilag eltűnt.
Ezután kivontam a hosszú távú befektetéseket az apja nyugdíjalapjából. Minden jogszerűen történt – és pusztító hatással járt.
Végül Zsolt húga került sorra. A férje egy olyan leányvállalatnál dolgozott, amely az érdekeltségembe tartozott. Egy „átalakítás” során megszűnt a pozíciója. Végkielégítés nélkül. Kárpótlás nélkül.
Egyikük sem sejtette, hogy mindez mögött én állok. Csak annyit éreztek, hogy a világ hirtelen kegyetlenné vált.
Két hónap múlva elmaradt a jelzáloghitel törlesztése. Erika Dunai pánikba esett, amikor rájött, hogy Zsoltnak nincs félretett pénze. Margit Kelemen ékszereit áron alul adta el. A családban a bizalom helyét gyanakvás vette át, a felsőbbrendűséget pedig vádaskodás követte – és ezzel megnyílt az út a következő felismerések felé.