– Miért akarnátok egyáltalán a nyaralóba menni? Hiszen ketten otthon is remekül megünnepelhetitek az újévet. Nekünk nagy családunk van: három gyerekünk. El kell őket valahogy foglalni a szünetben! – tört ki ingerülten Renáta. – Egyáltalán el tudod képzelni, milyen három gyerekkel élni?
– Nem, nem tudom – válaszolta nyugodtan Anna. – Mi Mateusszal még nem gondolkodtunk gyereken. Először lakást és stabil munkát kell szerezni, csak aztán lehet családot tervezni.
– Hagyd már! Mi Pawełłal semmit sem terveztünk! – vágott vissza Renáta.
– Hát igen, ti családi pótlékból éltek – jegyezte meg Anna. – Paweł egyik munkahelyről a másikra ugrik, semmi stabilitás. Én így nem akarok élni!
– Ez a mi dolgunk. Ne számold mások pénzét! – vicsorította Renáta. – Hát, odaadod azt a kulcsot a nyaralóhoz?
– Nem – válaszolta határozottan Anna. – Már elterveztük, hogy barátokkal töltjük ott az újévet.
– Majd még megbeszélitek! Ha nem adod oda a kulcsot jóban, felhívom Mateuszt, és elmondom neki, milyen kedvetlen vagy velem! – fenyegetőzött Renáta.
– Tessék, hívd – mosolygott Anna.
Renáta elégedetlenül elfintorodott, majd viharként kirohant a lakásból.
A nyaraló, amire a sógornő feni a fogát, Anna nagyanyjától maradt rá. Mivel az idősebb hölgy már magas korú volt, Anna szülei ragaszkodtak hozzá, hogy Izabela egész évben a városban lakjon, gondozás alatt. A „nyaraló” csak névleg volt az – valójában egy teljesen felszerelt vidéki ház volt. Öt évvel ezelőtt Anna szülei melléképületet építettek hozzá, hogy a nagyinak fürdőszobája legyen, és még légkondicionálót is szereltek. Izabela hallani sem akart a városba költözésről, de amikor a lábai egyre gyakrabban mondtak fel neki, komolyabban kezdett gondolkodni a változtatáson. Szigorúan megtiltotta azonban, hogy eladják a házat, és meghagyta, hogy vigyázzanak a kertre, nehogy valamelyik fa kárt szenvedjen a hidegtől és a fagytól.
Anna megkérte a szüleit, hogy bízzák rá a ház felügyeletét. Emlékezett rá, milyen boldog volt gyerekkorában, amikor a nyári nyaralást a nagyinál töltötte. Ezek az emlékek a legfényesebbek és legboldogabbak voltak egész gyermekkorából. A férjét is rávette, hogy csináljanak egy kis felújítást: új tapéta, fehérre meszelt mennyezetek, új csillárok és néhány bútor cseréje modernebbekre.
Sem időt, sem pénzt nem kíméltek. De most az év bármely szakában kényelmesen lehetett ott tölteni a hétvégét. Még csak nem is gondolkodtak, és meghívták a barátaikat szilveszterre. Csak aztán megjelent Renáta és követelte, hogy Anna adja át neki a házat. Micsoda arcátlanság! Azzal indokolta, hogy Mateusz fiatalabb, ezért engednie kellene az idősebb nővérének. Anna azonban nem értette, mi köze ennek a nagyanyja házához, és egyáltalán nem érezte magát bűnösnek a határozott elutasítás miatt. Renáta a dühtől és a felháborodástól egészen vörös lett. Ahelyett, hogy felhívta volna a bátyját, úgy döntött, bemegy hozzá a munkahelyére.
Mateusz eleinte egyáltalán nem értette, mi történik, amikor a nővére hirtelen betoppant az osztályára a munkanap közepén.
– Mateusz! – kiáltotta hangosan, magára vonva a kollégák figyelmét. – Azonnal beszélnünk kell!
– Halkabban! – dorgálta meg az öccse. – Az emberek itt dolgoznak. Bár te biztos nem tudod, ez mit jelent. Gyere a dohányzóba.
Mateusz rágyújtott egy cigarettára, sejtve, hogy a nővére látogatása nem sok jót ígér.
– Mit akarsz? – kérdezte röviden.
– A kulcsokat követelem a nyaralótokhoz! – visította tovább Renáta.
– Milyen házhoz? – Mateusz eleinte nem értette, miről van szó. – Ja, a vidéki házra gondolsz?
– Igen, pontosan arra – erősítette meg elégedetlenül Renáta, kiöltve az ajkát. – Már elterveztem, hogyan töltöm ott a szilvesztert! Ezért beszélned kell a feleségeddel, és el kell venned tőle a kulcsokat – állt keresztbe tett kézzel, nyilvánvalóan egyáltalán nem szándékozva engedni.
– Még ha tehetném is, nem tenném – háborodott fel Mateusz. – Hogy merészeltél ilyet kitalálni, ráadásul követelni? Ma már december huszonötödike van, a normális emberek ilyeneket előre megbeszélnek!
– Ne oktass, kölyök! – vicsorította a nővére.
– Csak öt év van köztünk! Gyerekkorban talán számított, de most már nem – próbálta észre téríteni Mateusz. – Vége a szünetemnek, ideje menned.
Renáta még elégedetlenebbül ment el, mint ahogy jött. De nem szándékozott feladni. December harmincegyedikének reggelén Anna sietve járta a boltokat, míg Mateusz az év utolsó munkanapját fejezte be. A férje azt állította, hogy ebéd után már szabad lesz, és mindent időben elintéznek, de a felesége ennek ellenére aggódott.
Szerencsére minden a terv szerint ment, és már hatkor megérkeztek a faluba. Kicsit macerálni kellett a fűtéssel, de kilenc körül kezdtek érkezni a vendégek, hogy együtt terítsék meg az asztalt, süssenek saslikot és méltóképpen búcsúztassák az óévet.
– Mateusz, mintha valaki befordult volna a kapuhoz – vette észre Anna.
– Biztos Irena és Piotr jöttek korábban, hogy segítsenek. Ők mindig a legpontosabbak! – tette hozzá mosollyal.
– Kimegyek, és segítek a csomagokkal – válaszolta Mateusz.
– Persze – Anna felvidult. Végre a szilveszter úgy néz ki, ahogy megálmodta: szabadban, szeretett barátai körében.
Mateusz gyorsan magára kapta a pufidzsekijét és kiment az udvarra. Amikor kinyitotta a kaput, szó szerint megdermedi.
– Szia, öcsikém! – kiáltotta Renáta és már csókolta is mindkét arcát. – Boldog újévet!
Hosszú másodpercekig Mateusz nem tudott kinyögni egy szót sem a megdöbbenéstől. Miközben Paweł kivette a bőröndöket az autóból, Renáta fecsegett valamit az ünneplésről, de Mateusz semmit sem hallott – még mindig próbálta felfogni, hogy a nővére áll a küszöbön. Végül megrázta a fejét és megszólalt:
– Mit kerestek itt? Egy hete mindent megbeszéltünk!
– Tudod – vonta fel a szemöldökét Renáta – te beszéltél, de én nem mondtam, hogy egyetértek.
– Mateusz, miért álltok itt? – lépett hozzájuk Anna. – Renáta? – kérdezte meglepetten, amikor meglátta a férje nővérét.
– Igen! – jelentette ki büszkén az érintett. – Nem minden úgy van, ahogy te gondolod – tette hozzá önelégülten.
Amikor Paweł megpróbálta bevinni az első táskákat, Mateusz hirtelen megragadta a karját.
– Te nem mész be ide – mondta keményen.
Renáta, aki épp segített a gyerekeknek kioldani a biztonsági öveket, hallotta, milyen hangnemben szólt Mateusz a férjéhez, és azonnal rátámadt a bátyjára:
– Azonnal engedd el Pawełt! – vicsorította.
– Nem engedem. Szálljatok vissza és menjetek haza! – emelte fel a hangját Mateusz.
– Mit mondtál?! – kérdezte megvetően Renáta, kirántva a kezét.
– Amit hallottál!
– És mi sehova sem megyünk – jelentette ki gőgösen. – Az autó tele van gyerekkel.
– Nagyon szeretem az unokaöcséimet és az unokahúgomat, de ma este máshol kell ünnepelnetek – magyarázta Mateusz.
– Ti be nem jöttök – tette hozzá fenyegetően Anna. – Még a rendőrséget is hívod? – kérdezte gúnyosan Renáta. – Hívnám, ha nem lenne ünnep előtt – szólt közbe Anna. – Inkább menjetek szépen, mert amint megérkezik a barátnőm a bokszoló férjével, ő biztosan nem enged be titeket – mosolygott. – Te próbálsz engem ijesztgetni? – gúnyolódott tovább Renáta. – Nem próbállak. Tényleg ijesztgetlek. Tűnés! – parancsolta Anna.
Mateusz segítségével becsapták a kaput és nem engedték be a hívatlan vendégeket. Renátának és Pawełnak nem maradt más választása, mint megfordulni. Útközben Renáta alaposan leszidta a férjét.
– Nem tudtad volna eltaszítani?! – üvöltötte. – Micsoda nyeszlett vagy!
Nem volt más választásuk – vissza kellett menniük a lakásba, ahol évek óta laktak. Velük lakott Renáta és Mateusz anyja, Krystyna is, aki öt éve nem beszél a fiával, amióta az megházasodott.
– Én se fogok többé beszélni Mateusszal – jelentette be Renáta az anyjának, ledobva a bundát a sarokba.
– Mit mondtál? – húzta össze a szemét a nő.
– Kidobott minket a nyaralóból. El tudod képzelni? – háborodott Renáta. – A felesége meg egyáltalán nem jobb! Rendőrséget akart hívni, mintha valami tolvajok lennénk!
– Épp ezért nem beszélek vele. Emlékszel, amikor hozzájuk akartam költözni, és tiltakoztak? Hogy garzonlakásuk van és nincs hely. Mintha nekünk a gyerekekkel olyan tágas lenne a háromszobás lakásban!
– Ó, ne is mondd, anya! Ez az Anna teljesen elrontotta a mi Mateuszunkat.
A gyerekek időközben szétszórtak a házban mindent, ami a kezükbe került, míg Renáta és Krystyna elégedetten kortyolgatták a pezsgőt és nézték az Irónia sudbi című filmet, miközben Paweł szünet nélkül főzött a konyhában.
Eközben Anna és Mateusz már várták a vendégeket és együtt készülődtek az újév ünneplésére. Mindenütt öröm, nevetés és boldog arcok vették körül őket.
Anna finoman elvonta Mateuszt a beszélgetős csoporttól és a fülébe súgta:
– Mondanom kell neked valamit.
Átadott neki egy ultrahangképet.
– Tényleg? – nézett rá megdöbbenve Mateusz. – Gyerekünk lesz?
– Igen – erősítette meg boldog mosollyal Anna.
Mateusz átölelte a feleségét és megcsókolta.
– Ez a legszebb ajándék! – mosolygott.